2013. március 28., csütörtök

Gordon Agáta: Ezüstboxer


Tetszett. G. A. közel engedett a regényalakokhoz, szinte éreztem a testük melegét, megcsapott az illatuk, ahogy elsiettek mellettem. Hétköznapi és szokatlan érzés volt egyszerre. Adria nagyon érdekel, róla többet olvastam volna. Gordon Agáta meg úgy egészében birizgálja a fantáziámat, szeretnék még olvasni tőle, a Kecskerúzs lesz a következő, azt hiszem.


Végül mindent újra kell tanulnunk, ami fáj.

Bozai Ágota: Tranzit glória



Különleges iromány volt. Egyetlen hibája – szerintem – a túl sok leírás volt, de ha ettől eltekintünk, nem tudnék más hibát találni a könyvben. Szerettem a humorát, amivel a rendszerváltás utáni Magyarországot bemutatta, amiben még mindig élnek a régi rendszer hagyományai. Anna néni annyira antihős, hogy nehéz volt igazán szeretni, de azt, hogy a glóriásodása után nem változott meg a személyisége, mindenképpen méltányoltam. Talán sajnáltam is picit a férje miatt. 
Jólesett elolvasni, modern ugyan, főleg a témája, mégis van benne valami „klasszikus”, a mesélő kedvben és a kerek egész történetben. Hiányzott egy ilyen az olvasmánylistámról.


A kutya lábemelgetéséhez hasonló fényképezési ingertől vezérelve ősz hajú, kövér nők és megroggyant gerincű pocakos férfiak álltak a gipszszobor elé bájaikat megörökítendő.


Borbély Szilárd: A Testhez – Ódák és Legendák


a koponyaformába zárt 
agyszövet belső körét 
a Gondolat úgy járja át, 
hogy elgondolja önként

a nyelvet, mint a létezést, 
amely a test beszéde, 
e furcsa gép csak tettetés 
és pusztulás a léte

Közhelyes, de igaz: a nagy dolgok apróságokban rejlenek. Mennyi mindenre asszociálhatunk egy kesztyűbábról, egy kerékpárról, körvonalról, a Dunáról! És mennyi minden juthat eszébe egy költőnek a felsoroltaknál jelentéktelenebbnek tűnő dolgokról! A kötet leltár, zsigereinket, a minket összetartó inakat, izmokat és csontozatot, a test titokzatos vegykonyhájának hozzávalóit veszi sorra. A Test csodáit, és a Test tragédiáit. A Test tragikus csodáit. A születést és a vetélést, a halált és túlélést. Ódákat meg nem született gyermekekről, és legendákat abból az időből, amikor szabad volt elpusztítani önkényesen kiválasztott embercsoportokat. Fájóan valóságszagú legendákat.



David Foenkinos: Boldogság esetén



Tökéletes példa arra, hogyan lehet egy könyvet a végén elrontani. Foenkinos humora és történetvezetése nagyon tetszett, a szereplők sem papírfigurának indultak, egy ezerszer feldolgozott témából – úgy tűnt az elején – tudott valami szórakoztatót és olvasásra érdemeset kihozni. Csak az az utolsó néhány oldal ne lett volna. Szinte coelho-i mélységekbe süllyedt. Miért kell mindig az élettelen, valószerűtlen, hálivúdi hepiend? Talán a sok mézédes mondat magát az írót is megrémisztette a könyv vége felé, ezért még gyorsan az olvasó arcába tolt egy minitragédiát, két tökéletesen jelentéktelen szereplő váratlan halálával. Ezzel a zárlattal a sztori tökéletesen közepes, a szó legrosszabb értelmében.



A párkapcsolat az az ország, ahol a legalacsonyabb a várható élettartam.



2013. március 14., csütörtök

Miklya Anna: A hivatásos




Attól eltekintve, hogy igazán egyik szereplővel sem tudtam azonosulni* – sőt, a legtöbbtől undorodtam –, igazán jó kis írás volt. A könyv végén van egy (meg persze a neten ezer) kép Miklya Annáról, és óhatatlanul az jutott az eszembe, mikor erre rápillantottam, hogy most komolyan ez a lány írta le EZT a történetet?. Merész volt, amit értékelek, de kicsit sok, abszurd módon sok, amit viszont nem. Jó, persze, nagy kontrasztokat akart, de éppen emiatt lett megfoghatatlan az egész. Túl sokat akart ebbe a 172 oldalba belepréselni. Én csak azt üzenném neki, hogy a kevesebb talán több, és hogy akarok még olvasni tőle. Erre igyekszem a közeljövőben sort keríteni.


Néha úgy éreztem, egy nagy üres forma vagyok, egy üres zsák, amiben nincs más, csak ő.


Kányádi Sándor: Sörény és koponya


egy virágról nem ismerem 
csak az illatát érzem 
arról amiben idelenn 
s odafenn se lesz részem

arról ami már szerelem 
s még nem bánat egészen





Nekem Kányádihoz még mindig kell a Kaláka. Egybeforrtak a tudatomban. Ettől eltekintve – és attól, hogy kötelező olvasmány volt, tehát alapvetően rossz szájízzel kezdtem bele – jó volt olvasni. Éreztem némi Illyés-visszhangot több versben is, a nyelvet és kultúrát sirató és dicsérő sorokban. Kányádi létélménye nem az enyém, azt kell mondjam, szerencsére. De becsülöm a gerince miatt, és nagy igazságok vannak a szavai mögött, különben miért érezném most magam olyan kellemetlenül, mint aki elmulasztott megtenni valamit, valami fontosat?

Lackfi János: Élő hal


S csak nyelvem képes kitapintani 
A lyukat, amelynek túlfelén 
Az a világ van, honnan hiányzom én.


Ez már nagyon hiányzott a világomból. Üdítő hang. Hiába szeretem a komor és merengő verseket, néha kell egy kis lackfiság. Cáfolat álláspontomra: csak az lehet (az irodalmi művek közül) igazán szép, ami szomorkás, borongós. Persze ez a kötet sem csak mókás verselgetésből áll, de a vidám/kedélyes írások túlsúlya egyértelmű. Lackfi ezerarcú, kreatív, lelkes és vállalkozó kedvű. Játékos, örök fiatal. Olyan, mint a borítón a kávé a mamuszos alak kezében: beindítja az embert. Levertség és életundor ellen javallott. Hozzáadott cukor nélkül fogyasztható.

Anna Gavalda: Szerettem őt




Tekeregtek-csavarodtak ezek a szálak ide-oda, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudott néhol lekötni. De ez nekem túúúúúl kommersz. 
Még annyit, hogy Chloé apósa iszonyatosan szemét módon viselkedett az állítólagos szerelmével. És ha működik a nem esett messze-dolog, akkor Chloé férjének új barátnője sem nézhet rózsás jövő elé. Engem például ez a szál jobban érdekelt volna. Mihez kezd a férfi? Milyen az új nő? Mit csinál Chloé amellett, hogy bőg?



Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem? 
Adjanak már egy homokórát.

Szabó Magda: A pillanat





Nehéz ügy. 
Az biztos, hogy nem lesz a kedvencem, mint ahogy az is, hogy az elején nehezen jutottam túl. 
Alapvetően nem vagyok jártas a mitológiában és a latinos műveltségem hagy kívánnivalót maga után, nem is keveset. Az Aeneis cselekményét is csak vázlatosan ismerem. Ismeretek hiányában a regény helyett Szabó Magdát tudtam igazán csodálni, aki úgy járkál az antik istenek között, mint én a kedvenc antikváriumomban, olyan otthonosan, és csalhatatlan (m)értékítélettel. Becsülöm ezt a munkát, az írónőt még jobban, de ez a mű most nem tudott közel kerülni hozzám. Ötletes, sőt, virtuóz, Magda néni biztosan kidolgozott vele magából valamit, ami nyomta a lelkét, de nem volt katarzis, nem tudtam azonosulni senkivel, Creusa érdekelt, Laviniát szántam, Aeneas alakját – nyilván a cél érdekében, persze – nevetségessé stilizálta, ezen helyenként derültem, máshol ingattam a fejem: ej, már majdnem feministának tetszett lenni.




(…) nincs modell se férfira, se nőre, mindenki univerzum, magányos mikrokozmosz, hisz éppen itt a baj, hogy az ember embernek születik, nem képletnek, és nem öntőmasszába kerül, mikor a világra jön (…).


2013. március 3., vasárnap

Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek – Gyávaság





…az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és az, ahogyan visszaemlékszik, amikor el akarja mesélni.

Hiányzott már nekem ez a kőrösis hang. Azt mondták, unni fogom. Hogy az ember hamar eltelik a stílusával. Nos, ez nálam még nem következett be. :) Aminek a legjobban örültem, az a regény ritmusa. Szépen kidolgozott, pulzáló, vissza-visszatérő mondatok és motívumok. A családtagok sorsát összekapcsoló vonások. A hangulata hasonlított a Milyen egy női mell?-éhez, de nem zavart, vagy untatott ez a hasonlóság. Sőt. Régóta akartam már olvasni egy ilyet. Jólesett.

Alan Bennett: A királynő olvas




Lityilötyi. Oké, bájos, de ennyi. Lapos, engem még az is meglepett, hogy ilyen csekély oldalszámot be tudott tölteni ez a sztori. Nem tudom, hogy a fordítás (Rakovszky!) mit tett hozzá/mit vett el belőle, de nekem csak az unásig ismételt, kifinomult hölgyekről szóló, kosztümös BBC-filmeket (nem a remek Jane Eyre-re és társaira gondolok!) juttatta eszembe, azokból is a gyengébbeket. 
Csalódás, mert olyan ajánlotta, akinek megbízom a könyves ízlésében. Bár ő sem ígért katarzist…


Minden könyv gyújtószerkezet, arra való, hogy felgyújtsa a képzeletünket.


Sipos Pál (szerk.): Szósz?!:) – a magyar nyelv szava-borsa




Olvasni is majdnem olyan szórakoztató volt, mint nézni. Egyedül az összekötő szöveggel (nem tudta belőni az olvasóközönséget, és elég nagy szakadékot éreztem az egyik oldal „és nézzétek kedves gyerekek, ilyen egy vers” – hangvételű szövege és a másik oldal okos[kodó] szakkifejezései között) és Vámos Miklós néhány „poénjával” volt problémám.


Nádasdy Ádám: Az az íz


Sokkal jobb volt ezt olvasni, mint az előző Nádasdymat. Ízlett. :)

Hézagos tudás

A tanulást óvatosan vettem, 
hogy semmit ne tanuljak meg teljesen, 
maradjon saját gondolatom, 
ne legyek naprakész, kerek szakember, 
ne színvonalas vidéki professzor.

Így tudásom szellős és hézagos; 
könyvtár, ahol a katalógusban 
egész betűk hiányoznak; viszont 
bőven van anyag Tasmániáról, 
Nem mintha életem folyása 
e rendszertelenséget indokolná. 
A tanulás kockázata az ok 
párkeresés az, sötét, esti parkban: 
csak otthon derül ki, hogy kit találtam

Tudásom hézagait kifugázza 
– így képzelem – a kreativitás. 
Nekem a tudás nem óriás lepedő, 
nem faltól-falig háló- és halóhely 
Inkább majd hézagosan fekszem ott.


2013. március 2., szombat

Jónás Tamás: Önkéntes vak

Nemrég hallottam először Jónás Tamásról. Nagyon érdekelt. Kivettem a könyvtárból egy verseskötetét, úgy találomra. És nagy élmény volt. Néhol Petrit idézik a sorai, kegyetlen mindenkivel, de magával is. "Sebezve gyógyít". Erős líra. Erős ember. Kedvenc.



Példa hiányra, befejezésre


Ennyi volt. Megvolt. Ideje menni. 

Nem jó már veled énnekem semmi. 
Talán néha-néha lenne egy még. 
De te azt nekem már úgyse tennéd. 
Teszed majd új pasi tranzitágyán. 
Kocsiban. Nappal körúti járdán. 
Betépve néhányszor azt hiszed majd, 
nekem csinálod, s hogy: Balaton part. 
Úr vagyok: mindent rám lehet kenni. 
Én rontottam. És neked kell menni.


Felnősz majd, megbánsz, mint bántak mások. 

Hogy volt? Tettek versus vallomások. 
Páratlan páros. Két értelemben. 
Végül is boldogan mind a ketten. 
Erkélyen dohányzol éjjelente, 
hideg szél csíp véreres szemedbe, 
tetszik, mert fáj és mert úgy kegyetlen, 
ahogyan veled csak én lehettem. 
…………………………………………………… 
……………………………………………………


Bennem ne bízz, ez az utolsó vers. 

Leszek, mint előtted: okos és nyers. 
Szerelmes! Szól majd néhány sztori róla, 
melyik lány miatt ugrottam folyóba. 
Olvasod új könyvem: nem rossz darab. 
S nem mondod ki, hogy csak szavak, szavak. 
„Nincs benne tűz, amivel úgy követelt.” 
És vigasztalódsz: másnak ennyi se telt. 
Sebnek seb, és fáj is, éget, mint ami 
friss. De nem érdemes begyógyítani.

László Noémi: Papírhajó



Ezt most nagyon szerettem. Nálam L. N. ezzel a kötettel érkezett be igazán. Igényes válogatás, jól szerkesztett, gazdag. Szép, tündéri, változatos. Csillagos ötös! :)


Időmilliomos

Óra kondul, nem számolom, hányszor. 
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol. 
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan. 
Mi történt, most miért nem visszakoztam. 
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul. 
Már nem veszettül, nem is átkozottul, 
csak egyszerűen látni szeretnélek. 
Ráérek. 


Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó



Az alapötlet (regényt írni az olvasó bevonásával) öt nagy csillag. A megvalósítással voltak problémáim. Azaz inkább magukkal a történetekkel. Az Olvasó és Olvasónő jobban érdekeltek, mint a közbevetett kis sztorik. Nagy volt a kísértés, hogy néhányat csak átlapozzak, de végül ellenálltam. A mű végén túl gyorsan futottak össze a szálak, sűrűnek tűnt, és kapkodónak, azonban még így is szórakoztatott és lekötött Calvino regényes játéka, játékos regénye.


Lemondani a dolgokról könnyebb, mint hinné az ember: csak el kell kezdeni. Ha egyszer sikerült lemondanod valamiről, amit fontosnak tartottál, rájössz, hogy valami másnak a hiányát is könnyűszerrel elviseled, aztán még sok minden egyébnek.